Archivum
Közösségi aszaló Becsvölgyén
Közösségi aszalóval gazdagodott Becsvölgye, amit a IX. Göcsej Szüreti Fesztivál nyitóeseményeként avattak fel október 4-én. Az új létesítményt örökségpontként hozták létre egy pályázat keretében.
Örökségpontokat hoztak létre
Magai Ágota polgármester a fejlesztés részleteiről elmondta, a Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 kiírására a Zalai Falvakért Egyesület, mint vezető kezdeményezett és öt település, közte Becsvölgye nyújtott be pályázatot. A kiírásnak megfelelően a természeti és kulturális értékek turisztikai célú hasznosítása, a hagyományos életmód megőrzése valamint az épített örökségek felújítása kapott hangsúlyt az Őrállók öröksége projektben, ami 2013 áprilisától ez év július végéig tartott.
A támogatásból két örökségpontot hoztak létre. Az értékmentés egyik helyszíne a malom a hagyományos kenyérsütés bemutatásával, a másik pedig a faluház szomszédságában felépített közösségi aszaló, ahol Göcsej vidékére jellemzően aszalt gyümölcsöket készíthetnek a helyiek és az ide látogató turisták. A polgármester kitért arra, hogy településükön nagy hagyománnyal bírt az aszalás, ennek régi épületei még megtalálhatóak és részét képezik a falu épített örökségének. Az ősi mesterség azonban nem tűnt el teljesen, hiszen jövedelem-kiegészítésként most is foglalkozik néhány család aszaltgyümölcs-előállítással. A közösségi aszalóval ezt a hagyományt kívánják feleleveníteni és megőrizni.
Szeder-Kummer Mária, a Zalai Falvakért Egyesület titkára mutatta be a projektet, amely két és három magyar településen – Podturen, Domesicen valamint Csesztregen, Becsvölgyén és Kerkaszentkirályon – helyi hagyományokat bemutató rendezvények megtartását illetve örökségpontok létrehozását eredményezte. A megvalósult turisztikai fejlesztésekről regionális kisfilmek is készültek azzal a céllal, hogy az emberek jöjjenek el és tekintsék meg ezeket az értékeket Göcsejben, Hetés-ben és a Muravidéken. Továbbá újból kiadták Gönczi Ferenc Muraköz és népe című kötetét. Az eredetileg 1896-ban megjelent könyvet száz évvel később Horvátországban is kiadták (horvátul), de magyarul mind ez idáig nem volt újabb megjelenése. A Zalai Falvakért Egyesület azonban fontosnak tartotta a hiánypótló mű közkinccsé tételét, a 400 példányból könyvtárak és oktatási intézmények is kapnak.
Vigh László országgyűlési képviselő méltatta a projekt jelentőségét, amely a generációkon átívelő helyi hagyományok és tudás megőrzését teszik lehetővé a falusi közösségekben. A közösségi aszaló felavatása vendéglátással ért véget, frissen aszalt almát, körtét és szilvát kóstolhattak a jelenlévők.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről