Archivum
Foglalkoztatást segítő programok
A jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy a gazdasági világválság miatt még jó ideig számolnunk kell jelentős foglalkoztatási nehézségekkel. Az állam a munkapiacot nem tudja helyettesíteni, ellenben támogatásokat tud nyújtani a munkahelyek megőrzése, a foglalkoztatás elősegítése érdekében, mondja Kiss Ambrus, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója, akitől tájékoztatást kértünk ezekről a lehetőségekről.
Kiss Ambrus munkaügyi főigazgatót kérdeztük
– A foglalkoztatási mutatókat javítandóan több kiírás áll rendelkezésre a Társadalmi Megújulás Operatív Programban. Ezek egyike a konvergencia régiók mikro-, kis- és középvállalkozásai számára meghirdetett TÁMOP 2.3.3. kiírás. Azok a vállalkozások kérhetnek támogatást, akik nem tudják teljes munkaidőben foglalkoztatni dolgozóikat.
Lényege az, hogy az így kieső munkaidőre az állam a munkabér jelentős részét átvállalja, ha a munkáltató képzésben részesíti a munkavállalót, melynek költségét szintén fedezi. Erre a munkahelyek megőrzését szolgáló intézkedésre 35 milliárd forint áll rendelkezésre. Sajnos eddig kevesen éltek vele, a nyugat-dunántúli régióban tavaly év végéig mindössze 260 millió támogatási összeget tudtunk csak lekötni.
Van program a válság miatt munkahelyüket elvesztők foglalkoztatásának támogatására. Feltétele, hogy a munkáltató az álláskeresési járadékban részesülő regisztrált álláskeresőt teljes munkaidőben foglalkoztatja, és határozott idejű munkaviszonyt létesít vele arra az időre, amíg kapja az álláskeresési járadékot.
A rendelkezésre állási támogatásra jogosultak foglalkoztatásának támogatására szintén van lehetőség. A támogatást maximum egy évig az a munkáltató veheti igénybe, aki az ilyen személyt teljes munkaidőben, munkaviszony keretében foglalkoztatja.
Az állásnélküliek foglalkoztatása érdekében változtattak a bértámogatás jogszabályán. Bértámogatást kaphat az a munkáltató, aki a legalább hat hónapja regisztrált munkanélkülit foglalkoztatja. (Eddig 12 hónap volt ez az idő.) Kiss Ambrus, mint mondta, bízik abban, hogy sokan élnek ezzel a lehetőséggel, melyre 1,7 milliárd áll rendelkezésre a decentralizált foglalkoztatási alapban. A TÁMOP 1.1.2. program 1,5 milliárdos keretét már lekötötték, ezért azt tervezik, hogy előre hoznak egy 23 milliárdos csomagot, mely ugyancsak az előbb említett célcsoportok foglalkoztatását segítené elő.
Minderről hamarosan dönt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Idén januárban és februárban kétszer annyi (közel 4 ezer) álláshelyet gyűjtöttek be, mint a tavalyi év azonos időszakaszában. Májusban akár 5-7 ezerre is nőhet a munkaerőigény. Érdemes tehát gondolkodnia a munkáltatóknak a foglalkoztatást segítő támogatásokról, melyekről a munkaügyi kirendeltségeken érdeklődhetnek, hangsúlyozta Kiss Ambrus.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről