Archivum
A zalai rendőröknek fontos a lakosság véleménye
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a megyében mindenki érezze, a zalai rendőrök nap mint nap a törvénytisztelő állampolgárok érdekében lépnek szolgálatba a törvénysértőkkel szemben. A rendőrkapitányságok a települések elöljáróival eddig is együttműködtek, ezt a kört azonban a rendőrség lakossági fórumok keretében folyamatosan kibővíti, lehetőséget adva a helyi problémák ismertetésére.
A Lenti Rendőrkapitányság az illetékességi területén a napokban szervezett közbiztonsági fórumokat, melyeken 29 település polgármesterei, jegyzői, iskolák-, idősotthonok- és más intézmények vezetői, háziorvosok, polgárőrök és az érintett települések körzeti megbízottai vettek részt.
Képek a Zalabaksán és Csesztregen tartott fórumokon készültek, ahol Árkovics József, a Lenti Rendőrkapitányság vezetője tájékoztatja a megjelenteket.
A falvak képviselőit Árkovics József rendőr alezredes, a Lenti Rendőrkapitányság vezetője tájékoztatta térségük közlekedésbiztonsági és bűnügyi helyzetéről, majd Dányi József bűnmegelőzési főelőadó mutatta be a bűn- és balesetmegelőzés, valamint az áldozatvédelem terén végzett munkát. A tájékoztatót követően az érdeklődők megoszthatták észrevételeiket, és kérdéseikre is választ kaptak.
Hasonló egyeztető fórumokat Zala megye minden rendőrkapitánysága szervezett már, melyek pozitív visszajelzéseiben egyértelműen kifejeződött, hogy a lakosság igényt tart a rendőrséggel történő szorosabb kapcsolattartásra, ezért további fórumok tartását szervezik a zalai rendőrök. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szervei a lakosság problémáival megismerkedve hatékony és kemény fellépést ígérnek a bűnelkövetőkkel szemben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10