Archivum
Quimby teátrum Keszthelyen
A hazai zenei porond egyik legfontosabb zenekara, a Quimby együttes, átgondolva a színház és zene karöltésének lehetőségeit, koncertműsorukból kifejezetten a színházi közeghez illeszkedő, koreografált zenei performanszt dolgozott ki, amelyet már több alkalommal mutattak be nagy sikerrel és teltház előtt, s mellyel február végén indulnak országos körútra. A körút első állomása - február 28-án - a keszthelyi Balaton Színház lesz.
Ezen a tavaszon a Quimby zenekar Teátrum produkciójával áll a közönség elé. Elemeit rutinos koncertlátogató már ismerheti, azonban a Teátrum nem azonos semmi korábbi Quimby megmozdulással, sőt két egyforma Teátrum sem jöhet létre. A próbák szabad légkörének szerkesztett változata ez – némi meglepetéssel. Egy igazi Quimby koncert megtűzdelve Varázszenével (és szabad improvizációkkal), valamint mikrojelenetekkel. Mindez kellemes, leülős, figyelős környezetben.
Mennyei csilingelésektől a hétköznapok dalain át a pokoli zörejekig…
A zene nem csupán betétdalokból áll. Folyamatos aláfestő („filmzenei”) funkciója mellett zörejek, effektek, hangminták, hangjáték bejátszások segítik a színpadi cselekményt. A betétdalok a már ismert Quimby dalok vonatkozó válogatása, illetve a készülődő album témába vágó dalai. A régi és új számok is sajátos színházi köntöst kapnak - hol teljes dal hangzik el, hol csak utalásszerűen egy-egy eredeti vagy újrahangszerelt szám részlet. A prózai szereplők maguk a zenészek lesznek, (+ 5 fős statisztéria), az ősi comedia del l’arte és vásári komédiák szellemében, állandó karaktereket megjelenítve.
Keszthely Balaton Színház
2008. február 28.
Kezdés: 19 h
Jegyek elővételben és a koncert napján kaphatók a helyszínen. Jegyár: 2000 Ft
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről