Baaría

francia-olasz filmdráma, 150 perc, 2009 
rendező:
Giuseppe Tornatore
színész:
Francesco Scianna
Margareth Madé
Raoul Bova
Giorgio Faletti

{slimbox album="baaria"}images/stories/programajanlo/film/baaria/1.jpg{/slimbox} {slimbox album="baaria"}images/stories/programajanlo/film/baaria/2.jpg{/slimbox} {slimbox album="baaria"}images/stories/programajanlo/film/baaria/3.jpg{/slimbox} {slimbox album="baaria"}images/stories/programajanlo/film/baaria/4.jpg{/slimbox} {slimbox album="baaria"}images/stories/programajanlo/film/baaria/5.jpg{/slimbox} {slimbox album="baaria"}images/stories/programajanlo/film/baaria/6.jpg{/slimbox} {slimbox album="baaria"}images/stories/programajanlo/film/baaria/7.jpg{/slimbox} {slimbox album="baaria"}images/stories/programajanlo/film/baaria/8.jpg{/slimbox}

A Baaría egy háromgenerációs családtörténet, melyben Giuseppe Tornatore a szülőfalujában élő emberek előtt hajt fejet.

Guiseppe Tornatore ma már egyfajta márkanév a gyönyörűen filmezett, elbűvölő, csámpás kisfiúkkal, lánglelkű ifjakkal és gyönyörű fiatalasszonyokkal benépesített, eredeti szicíliai ízekkel fűszerezett, kissé ódivatú melodrámára.  

Komplett történelmi korszakokat átívelő családregényt készíteni nem könnyű dolog, és nem is túl divatos mostanság, nem csoda, hogy kevesen vágnak bele, így Tornatore mester (Cinema Paradiso, Malena) előtt már csak a szándék miatt is le a kalappal. Történetünk elején még valamikor a fasiszta hatalomátvétel környékén járunk, egy csontszegény szicíliai kisvárosban, a címbéli Baariában, a büszke, de nincstelen – vagy tán pont fordítva? – Torrenuova család otthonában.
 
Az utcán a feketeingesek garázdálkodnak, a földesurak és a klérus a parasztokat sanyargatja, a látóhatáron pedig ott ólálkodik a kilátástalan, értelmetlen háború. Innen indulunk, majd a legkisebb fiú, Peppino kalandjait követhetjük az amerikai partraszállás, a felszabadulás és az új társadalmi rend kiépülése és a kommunista ígéretek közepette. Gond nélkül elárulhatjuk, mert tudjuk, hogy a főszereplőt Tornatore saját édesapjáról mintázta, így a rendező korábbi munkáinak minden ismert és bevált elemét felvonultató film garantáltan személyes hangvételű, ami jó, ám annyi karaktert, érzést, történést és hangulati elemet próbáltak belezsúfolni, hogy legjobb esetben is csak vázlatosnak nevezhetjük.
 
Ám így is ez Olaszország hivatalos Oscar-nevezése az elmúlt évre – és az ország történetének egyik legdrágább produkciója is egyben.