Archivum
VADÁSA-TÓ KERÉKPÁRTÚRA
Őriszentpéterről indulunk a kerékpárkölcsönzőtől. Égésszerről leérve jobbra, a körforgalom felé fordulunk, majd a körforgalomból Keleti irányba Zalalövő felé kiérve egy erdővel határolt aszfaltúton érünk be Nagyrákosra.
A falu központjában az önkormányzat épületével szemben jobb kéz felől a Tájház és Kovácsműhely az első állomásunk. A falutáblát elhagyva a régi vasút mentén érkezünk Pankaszra. Utunkat innét Felsőjánosfa felé vesszük. a falu vége előtt található dombra feltekerve az útjelző tábla balra irányít minket Hegyhátszentjakab felé. A Vadása-tó felé vezető utat el sem téveszthetjük, mivel minden útirány változtatásra táblák figyelmeztetnek. A faluban a patakon átkelve utunk meredekké válik, de a kitartó túrázót a dombtetőn jobbra térve egy kellemes lejtő fogadja, melynek végén jobb kéz felől az autóparkoló után csodálatos látvánnyal fogadja a Vadása-tó. A tavat jelzett ösvényen körbe kerülhetjük, vagy belépő ellenében fürdőzhetünk a kiépített és gondozott strandon. A pihenő után utunkra visszatérve erdei hangulatban kerekezünk Szőcére. A falu végén, a temető alatt találjuk a Szőcei tőzegmohás lápot, amely szakvezetéssel, vagy anélkül is a tanösvény nyomvonalát követve megtekinthető. Szőcéről Őrimagyarósd településen áthaladva érünk Viszákra, majd utunk visszavezet a már ismerős Pankaszra. A falu elején bal oldalon láthatjuk az 1755-ben állított zsúpfedeles szoknyás haranglábat, mely szabadon látogatható. Közvetlenül a haragláb mellett található a falu kovácsműhelye, melyet egy lebontott boronafalú szőlőhegyi pince gerendáiból építettek. Pankaszról utunkat tovább folytatjuk Nagyrákos felé, és az erdőkkel körülvett főúton érünk vissza a kiindulópontunkhoz, Őriszentpéterre a kerékpárkölcsönzőhöz.
Látnivalók:
Nagyrákos tájház és kovácsműhely, Pankasz harangláb, Vadása-tó, Szőcei tőzegmohás láp, Őrimagyarósd földvár, Viszák Tündérkertú
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon top 10