Archivum
Vajay Zsófia – Bombera Krisztina: Örömzene
A két televíziós újságíró, a szerkesztő és az ismert riporter-műsorvezető egy interjú után – melyet a Budapest Bár egyik alapítójával, Farkas Róberttel készítettek – még ott ragadtak beszélgetni, és olyan sok vidám történet került elő...
...hogy úgy gondolták, mindenképpen meg kell írni az egészet. A könyv végül a Budapest Bár 27 zenészével, énekesével (köztük például Lovasi Andrással, Kiss Tibivel, Németh Jucival vagy Frenkkel) és egyéb közreműködőivel zajlott beszélgetésekből született.
A Budapest Bár 2007-ben jött létre, és alapítói eredetileg csak egyetlen CD-ből és néhány koncertből álló projektnek szánták. Az élet azonban szerencsére máshogy hozta. Néhány tagcsere után a zenei formáció jelenleg 15 zenészből és énekesből áll; négy albumot és két DVD-t tudhatnak magukénak, és a hagyományos koncertek mellett ún. "koncertszínházi” fellépéseik is vannak.
Minderről természetesen részletesen is olvashatunk a könyvben, mely ezenkívül nemcsak a kulisszák mögötti történésekről lebbenti fel a fátylat, de nem csinál titkot semmiből, a sztorizók konfliktusairól is egészen szabadon beszél.
Cartaphilus, 4990 Ft
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan