Archivum
Leslie L. Lawrence: Sindzse szeme
Nemzetközileg elismert tudósokból álló expedíció gyülekezik Katmanduban, Nepál fővárosában, hogy feltárja a Himalája egyik kevéssé ismert területét. Jakháton indulnak el első úti céljuk. Khangpa kolostora felé, ahol találkozniuk kell megbízójukkal, egy bizonyos Mr. Thompsonnal.
Mr. Lawrence, az angol állampolgárságú, de magyar származású "bogarász", azaz tudós biológus kezdettől fogva gyanítja, hogy valami nincs rendben az expedíció körül. Hiszen manapság már nemigen szokás komplex expedíciókat indítani ismeretlen területek feltárására. Ráadásul a Himalája nem is olyan ismeretlen, mint sokan hiszik. Furcsa a megbízó személye is: Mr. Thompson igazán bőkezű a részvételi díjak kifizetésekor, ám azóta mintha nem is érdekelné a társaság sorsa. Vagy valami egészen már célja van vele? Mert az expedíció összetétele is csak első pillantásra olyan magától értetődően természetes.
Az is gyanús véletlen, hogy alig pár hónapja indult útnak egy másik expedíció, hasonló összetételben, azonos céllal, és ugyanarra a területre, s azóta semmi hír róla. Megannyi gyanús körülmény. Aztán az első szálláshelyen holtan találják sátrában az ír résztvevőt, O'Harát, aki néhány perccel korábban részegen megátkozza a hegy istenét; mellében tibeti áldozókés, purbu. A serpák babonás rémületükben azonnal visszafordulnának, ám ekkor megjelenik a hágó felett Sindzse szeme.
Lőrincz L. László (1983)
A Sindzse szeme társasjátékként is![/B]
Legyen Ön is az expedíció részese, élje át ezt a rejtélyes kalandokban bővelkedő történetet! A Sindzse szeme társasjáték felhőtlen szórakozást ígér az egész családnak, baráti társaságoknak, és mindazoknak, akik már korábban megkedvelték, megszerették Magyarország legnépszerűbb írójának lebilincselő regényeit! Ismerje meg Ön is Leslie L. Lawrence titokzatos világát! Kalandra fel! A játék kezdetét vette, a tét egyre csak nő... Vajon ki éri el leghamarabb Khangpa kolostorát, teljesítve küldetését? Legyen Ön az első! Legyen Ön ennek a nem mindennapi expedíciónak a győztese!
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10