Archivum
Népszerű a napközis tábor
Zalaegerszegen a nyári napközis tábor több mint harminc éve működik, a múlt év végéig az Apáczai ÁMK szervezte. Idén ezt a feladatot a köznevelési intézményrendszer állami átvétele óta az Apáczai VMK végzi. Az önkormányzat a tavalyi évhez hasonlóan -önként vállalt feladatként - 6,5 millió forint támogatást biztosít, a tábor működtetésére.
Az önkormányzat támogatja a működését
A részletekről sajtótájékoztató keretében számolt be Gyutai Csaba polgármester, Balaicz Zoltán alpolgármester és Wohner Csaba, az Apáczai VMK igazgatója számolt be. Elhangzott, a város nem csak a programokhoz, hanem a tanulók felügyeletét végző szakalkalmazottak illetményéhez, illetve a gyerekek háromszori étkezésének térítési díjához is hozzájárul. A nyári tábor célja a gyerekek szabadidejének tartalmas eltöltése és szakmai felügyelete. A tábor a múlt évben 8 hétig volt nyitva, ez alatt az idő alatt több, mint 800 zalaegerszegi gyermeknek biztosítottak felügyeletet. Egy hétre vetítve a legkevesebb gyermeklétszám 70, míg a legtöbb 130 fő volt.
Illusztráció (ZalaMédia archív)
A nyári napközis tábor idén június 24 és augusztus 16 között, 8 hétig lesz nyitva, hétfőtől péntekig fél nyolc és fél öt között. Helyszíne az Apáczai VMK, de az alóserdei táborba is gyakran kilátogatnak majd. A szervezők a 6-16 év közötti tankötelezett zalaegerszegi gyermekeket várják. (A további részletekről a www.apaczaizeg.hu honlapon olvashatnak.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10