Archivum
Avatás a Kis utcai óvodában
Február utolsó napján avatták fel a megyeszékhelyi Kis utcai óvoda kibővített és felújított épületrészét, mely a hamarosan megszűnő Ady utcai óvodába járó gyerekek befogadására lesz hivatott. Az elmúlt félévben megvalósult 118 millió forintos beruházással a zalaegerszegi óvodák, bölcsődék nagyobb mértékű felújításának sora is véget ért. A város csak az andráshidai intézmény fejlesztésével adós, mondta avató beszédében Gyutai Csaba polgármester.
Uniós támogatással újult meg
A beruházás során közel 630 négyzetméteren alakítottak ki foglalkoztató szobákat, öltözőket, vizesblokkot, raktárhelyiséget, zárt teraszt, fedett előteret, szélfogót, közlekedő helyiséget. (Az óvodabővítést a szomszédból elköltöző Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének átalakítása tette lehetővé). Valamint közel 2450 négyzetméteren építettek be tűzjelző hálózatot. A 2011 júniusától indult munkálatokat 60 millió forintos európai uniós támogatással, illetve az ezt kiegészítő közel 58 millió forintos városi hozzájárulással valósították meg. A végeredmény európai színvonalú minőségében, esztétikájában és az akadálymentesítés terén is, mondta többek között Virágh Péter a kivitelező részéről.
Az avató ünnepségen közreműködtek az Ady utcai óvodások. A projektzáró eseményen vendégként a város vezetői, a képviselőtestület néhány tagja, a tervezők és kivitelezők képviselői, valamint a városi óvodák vezetői voltak jelen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10