Archivum
A mérnökhiányt csökkenthetik
A nappalisok mellett immár harmadik, keresztféléves, levelezős csoport indult a Nyugat-magyarországi Egyetem Gépészeti és Mechatronikai Intézetében 15 hallgató részvételével. A gépészeti, elektronikai és informatikai ismereteket biztosító, jelentős gyakorlati tevékenységre alapuló 7 féléves képzéssel a térségre jellemző mérnökhiányt mérsékelheti.
Újabb levelezős csoport indult a mechatronika szakon
A tanévnyitón Prof. dr. Varga Mihály intézetigazgató, Balaicz Zoltán alpolgármester, dr. Jereb László dékán és Nagy András a Zalegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány elnöke köszöntötte az új hallgatókat.
Varga Mihály kérdésünkre válaszolva elmondta, 2010 óta indítanak BSc szakon nappali és levelezős képzést leendő mechatronikai mérnököknek. Erre a lehetőségre érdeklődés és igény is van, mivel a Nyugat-Pannon régió kiemelt térség ipari szempontból. Az ipari fejlődéssel lépést tartva gyakorlatorientált az oktatás, ami az óraszámok 50 százalékát fedi le, illetve az új formában, a duális képzésben még magasabb a gyakorlati ismeretszerzési lehetőség. A célok között az intézetigazgató a műszaki campus létrehozását nevezete meg, melyet a város vezetése maximálisan támogat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan