Archivum
Ismét Szüreti Vigadalom
A hagyományokhoz híven idén is megrendezésére kerül a Göcseji Falumúzeumban a Szüreti Vigadalom. A vidám mulatozásra október 13-án szombaton délelőtt 10 órától kerül sor.
Mulatozás a skanzenben
Molnárné Raposa Irén, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának PR osztályvezetője lapunknak elmondta: ezúttal a skanzenen belül még több helyszínen zajlik majd az esemény. A pincék előtti területeken igazi szüret lesz a cserszegtomaji hagyományőrző Tátika Baráti Kör jóvoltából, amelyen a közönség is részt vehet. A falumúzeum egyes portáinál borászok és borkereskedések várják a látogatókat, a foglalkoztató házban pedig szürettel kapcsolatos hagyományőrző műsorokat láthatnak a nézők. A nap folyamán, a színpadon több táncegyüttes és népdalkör is fellép, a napot a Kis-Hétrét zenekar műsora zárja.
Az este hat óráig tartó Szüreti Vigadalmon most is lesz mesterség-bemutató és játszóház, ezen kívül kirakodóvásár (biotermékek, sajt, méz, édességek) és finom őszi csemegék (aszalt gyümölcs, sült gesztenye) is várják a betérőket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10