Archivum
Valóságos művészparadicsom
Nem kis ámulatot keltett a József Attila Tagkönyvtárban a könyvtári ellátórendszerben partner kistelepüléseket bemutató sorozatban a milejszegi tárlat. Az alig 300 fős kistelepülés valóságos művészparadicsom.
Milejszeg bemutatkozott
Az olvasók ajánlották az első kiállítást, így jött az ötlet, mely során már megmutatkozott Türje, Nagykutas, illetve Milejszeg mondta Kereki Judit könyvtáros. Arra azonban nem számítottunk és nagyon kellemes meglepetés volt, hogy ennyi értéket tartogat ez utóbbi kistelepülés. Korlátozni kellett a kiállítható tárgyakat és volt amit vissza kellett utasítanunk helyhiány miatt. A megnyitón pedig sosem látott nagy érdeklődés volt jellemző, szó szerint a falu apraja-nagyja itt volt.
A kiállítók változatos műfajban sorakoztattak fel értékeket. Így görbefabútorok, festmények, üvegékszerek, mandalák, dísztárgyak, fotók, egyházi relikviák, mézeskalács csodák és többfajta kézimunka technika díszítette egy hónapig a könyvtár előterét.
S bár a kiállítás már bezárt, Milejszegen még csak most indul igazán a szezon. A helyi Zsuppán-kertben lévő pajtagalériában és színpadon szeptember közepéig képzőművészeti tárlatok és színházi előadások sorozata várja az érdeklődőket. A cél a kistelepüléseken is minőségi, élő kultúrát biztosítani.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk! Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10