Archivum
Hazaszeretet, alázat, egyszerűség
A Zala Megyei Közgyűlés vezetői köszöntötték az elmúlt héten Németh János keramikusművészt, aki a Nemzet Művésze díjat vehette át a közelmúltban Budapesten.
A megyeházán köszöntötték Németh Jánost
Az elismerés alkalmából dr. Pál Attila a megyei közgyűlés elnöke méltatta a Kossuth-díjas művész életművét, és munkásságát. Mint fogalmazott, nagy megtiszteltetés hogy Németh Jánost Zala Megye Díszpolgárát köszönthetik, hiszen egyik nagyméretű munkája, a Zala megye térkép-domborműve a megyeházán található. A közgyűlés elnöke úgy vélte, az elismerés szól a személyen túl a térségnek, a megyének és Zalaegerszegnek is, mivel e táj szellemi erejét szimbolizálja alkotóművészete.
Pácsonyi Imre alelnök részletesen szólt Németh János pályájáról, kitüntetéseiről és a különleges agyagról, mellyel az alkotó tárgyait készíti. Fontos számára a hazaszeretet, a hagyomány, a gyökerekhez való fordulás. Németh János megköszönve a dicsérő szavakat, Zalához fűződő szeretetéről szólt, felidézve azt a korszakot, amikor még saját formanyelvét kereste. A legfontosabb számára a kötődés: a szülőföldhöz, a magyar kultúrához. Az ünnepségen Budaházi Tibor festőművész a lelkiismeret művészeként jellemezte Németh Jánost, míg Péntek Imre, a Pannon Tükör főszerkesztője jelezte: öröm számára a keramikusművész további alkotói tervei.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon top 10