Archivum
GébArt huszonötödször
Augusztus elsején nyitja meg kapuit - immár 25 alkalommal - a GébArt Nemzetközi Művésztelep. A Gébárti-tó partján lévő képzőművészeti alkotótábort idén is Budaházi Tibor festőművész vezeti. A jubileumi évforduló alkalmából pedig egy átfogó kiállítás is nyílik augusztus 2-án a Városi Hangverseny –és Kiállítóteremben.
Budaházi Tibor a 2015-ös GébArt-művésztelepen
Művésztelep és jubileumi tárlat augusztus elején
A művésztelep vezetője érdeklődésünkre elárulta: az idei táborban Zalaegerszeget Frimmel Gyula grafikusművész és Horváth László szobrászművész képviseli. Rajtuk kívül Drozsnyik István festőművész, Kelemen Benő grafikus és Robert Almási festőművész lesznek a meghívottak – utóbbi alkotó Szlovákiából érkezik. A mostani művésztelepnek nem lesz kötött témája, mindenki szabadon alkothat majd a tó partján.
Budaházi Tibor arról is beszámolt, hogy a közelmúltban Rómában nyílt egy csoportos tárlat az ottani magyar akadémián, melyen ő is szerepel alkotásaival. Mint ismert, a képzőművész tavaly ősszel egy hónapos tanulmányúton járt az olasz fővárosban ösztöndíjasként. A mostani kiállításra ott készült és régebbi munkáit vitte el. A csoportos tárlaton a többi ösztöndíjas pályatársával együtt vesz részt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10