Archivum
Arcok és pillanatok képeken
"Portrék és életképek" címmel Gál Cecília fotóiból nyílt tárlat a zalaegerszegi Art Moziban. A zalai születésű fotóművész harminc éve Egerben él, s évek óta járj a világot. Megfordult többek között Ausztráliában, az arab világban, és több távol-keleti országban is. Főleg a portrék érdeklik, ám fotóin az egzotikus országok hangulatát és kultúráját is megörökíti.
Távoli kultúrák az Art Moziban
A Folkish együttes alkalomhoz illő zenéje után, az alkotót Kondor Anita, a Keresztury Dezső VMK igazgatója köszöntötte, majd Balaicz Zoltán alpolgármester ajánlotta a kiállítást az érdeklődők figyelmébe.
A megnyitón Gál Cecília elmondta: 60 fotót hozott el a zalaegerszegi kiállításra. A válogatás nagyon nehéz volt, hiszen mindig lehetne még egyet választani. Bízik benne, ha valaki ránéz a képeire, ha nem is járt még az adott országban, valamit mégis megérez az ottani mindennapok hangulatából.
Mint mesélte: nem minden országban szeretik az emberek ha fényképezik őket. Az arab országokban a nőket alig lehet lencsevégre kapni, Ázsiában viszont közvetlenebbek. Az is kultúránként változik, hogy például a gyerekek hogyan viszonyulnak a kamerához. Volt, hogy valaki hozta a barátait is, és egy egész seregnyi gyerek gyűlt össze. Máskor viszont hiába kísérte több tucat gyerek, mikor elővette a fényképezőgépet, elfutottak.
Mint mondta, azért fotóz szívesen portrékat, mert a szemekben megmutatkozó érzelem lenyűgözi.
Gál Cecília kiállítása július 27-ig látogatható az Art Moziban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10