Archivum
Protestáns szabadegyetem az evangélikusoknál
Protestáns szabadegyetemet indított a zalaegerszegi evangélikus gyülekezet. Az új közösségi, művelődési programot dr. Kostyál László művészettörténész, a gyülekezet felügyelője hívta életre.
dr. Kostyál László
Érdeklődésünkre elmondta: eddig is sor került különféle programokra az evangélikus templomban, az új, kéthavonta megrendezésre kerülő programsorozatra azonban nemcsak az egyházközösség tagjait, hanem minden érdeklődőt várnak. Az első összejövetelre november 23-án pénteken került sor, ahol Kostyál László "Fény és árnyék" címmel tartott előadást Zalaegerszeg díszpolgára, Kisfaludi Stróbl Zsigmond művészetéről. A szabadegyetem januárban folytatódik, ahol Megyeri Anna történész-főmuzeológus a templomépítő Morandini-családról mesél majd érdekes történeteket.
A szervező a szabadegyetem tematikájával kapcsolatban elárulta: mint az az első két előadásból is látszik, nemcsak egyházi témák kerülnek fókuszba, hanem a város történetéről, épített örökségeiről is számos újdonságot hallhatnak az érdeklődők.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10