Archivum
Főúri díszruhák a kastélymúzeumban
A hamarosan jelentős fejlesztéseken áteső Helikon Kastélymúzeum is részt vett a polgárok európai évének apropóján megrendezett "Uniós fejlesztések nyílt napja – séta a kulisszák mögött" elnevezésű rendezvényen. A hagyományteremtő programot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szervezte, az ország hatvan különböző pontján lebonyolított eseményen több mint tízezren vettek részt - tájékoztatott a Kommpót Kommunikációs Kft. közleményében.
Séta a Helikon Kastélymúzeum kulisszái mögött
Idén másodszor látogathattak el az érdeklődők kulturális, közlekedési, szabadidős, ipari és tudományos jellegű fejlesztések helyszíneire, hogy megtekinthessék a projektnek köszönhető újítások eredményeit.
A Helikon Kastélymúzeum vendégei ingyenesen nézhették meg a pályázat keretében, uniós támogatásból megvásárolt korabeli főúri díszruhákat. Az öltözeteket a Festetics család tagjai viselték egykor. A keszthelyi festő Halmi Artúr Festetics III. Györgyöt a zöld posztó öltözetben, míg Festetics Tasziló herceget Benczúr Gyula a barnás díszöltözetben örökítette meg. A hímzések alapján a ruhák készítési ideje a 18. század végére, vagy a 19. század elejére tehető. Erre az időszakra jellemző a tüll, a fémfólia, a flitter és kőimitáció, azaz az üveggyöngyös díszítésmód. A műtárgyak a magyar történelmi múlt neves személyiségeihez köthetők, így művelődéstörténeti, művészettörténeti értéket képviselnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10