Archivum
Van igény az alternatív műfajra
Októbertől május végéig összesen tizenkilenc koncertre válthattak jegyet az érdeklődők a zalaegerszegi PopUp Caféban, az országos Cseh Tamás Program keretében. A rendezvénysorozatra a Keresztury VMK pályázott, a különleges zenei csemegét nyújtó programok pedig a kulturális kávézóban kerültek megrendezésre.
Színpadon az Anez
Lezárult a Cseh Tamás Program a PopUp-ban
Olyan főleg budapesti előadókat hívtunk, akik sikeresek és népszerűek a fővárosi klubokban, viszont önerőből nem tudnának vidéken bemutatkozni. Jórészt ezeket a kisebb, az underground zene fogyaszthatóbb és igényes változatát képviselő együtteseket tudta így felkarolni ez az országos projekt. Ami persze jót tett a kis vidéki kluboknak is értékelte érdeklődésünkre a nemrég zárult, több hónapos koncertsorozatot Cserpes Attila, a PopUp Café üzemeltetője. Mint mondta: sokféle stílus képviseltette magát, hiszen a balkáni népzenétől a rock and rollon át a ska-ig, és az elektronikus hangzásokig változatos műfajokat hallhattak a vendégek. A látogatók száma és a visszajelzések alapján népszerűek voltak a koncertek és a kávézónak is sikerült megtalálnia a célközönségét. Úgy tűnik, hogy szüksége van a városnak egy ehhez hasonló helyszínre, ahol a feltörekvő zenekarok bemutatkozhatnak.
Az üzemeltető elmondta: a tizenkilenc koncert költségeit mindössze kétmillió forintból fedezték (ennyi pénzt nyertek a pályázaton), amiből jól látszik, hogy a kis klubkoncerteknél nincsenek sem horribilis fellépti díjak, sem pedig megfizethetetlen jegyárak. A Cseh Tamás előadóművész nevével fémjelzett program így célba ért, hiszen a még kevésbé ismert együttesek és a vidéki közönség egymásra talált.
Hasonló véleményen van a pályázó intézmény részéről Nagy Johanna közművelődési szakember is. Mint azt kérdésünkre elmondta, a PopUp Café méltó helyet foglal el akár országos viszonylatban is a könnyűzenei klubok között. A Cseh Tamás Program zalaegerszegi népszerűsége pedig ismét bebizonyította, hogy a városban van igény az úgynevezett alternatív zenékre és rendezvényekre. A kávézónak van már egy olyan törzsközönsége, akikre további programokat lehet alapozni, sőt még szélesíteni is lehet ezt a kört. A projekt sikere azt is jelzi, hogy szükség van az efféle pályázatokra, hiszen fontos a feltörekvő zenekaroknak, hogy minél több helyen megismerhessék őket. Igény van ugyanis a minőségi szórakozásra és az élőzenei koncertekre, illetve az olyan szövegekre és zenékre, amik egyediek, s nem feldolgozások.
Nagy Johanna úgy látja: attól még, hogy a meghívott együttesek egyelőre kevéssé, vagy leginkább csak egy szűkebb kör számára ismertek, egyáltalán nem jelenti azt, hogy "másodvonalbeliek" lennének. Ahogy mondta: még ő maga is meglepődött néha, hogy mennyire profi zenészek dolgoznak a zenekarokban. Azt pedig külön öröm volt hallani, hogy az alternatív műfaj mennyire változatos és sokszínű tud lenni. A pop, a rock, a jazz és a világzene jellegzetes hangzásai éppúgy megjelentek, mint a legmodernebb elektronikus zenéké. A bő kínálatból számára például a Jónás Vera Experiment volt a legkedvesebb.
A Cseh Tamás Program keretében az elmúlt hónapokban fellépett többek között a Kafkaz, Frenk, a Búsulójuhász, Szeder, a Meszecsinka, valamint a Vasárnapi Gyerekek. De zalaegerszegi, illetve a városhoz, vagy a megyéhez kötődő zenekarok/zenészek is a színpadra álltak; ilyen volt például a Hetedik, a Ven, Takáts Eszter, Nagy Edi és az Anez.
A szervezők bíznak benne, hogy a Cseh Tamás Program ősztől tovább folytatódhat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk! Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan