Archivum
Keszthelyi verkli fesztivál
Szeptember első hétvégéjén a gépi zene kialakulásának hőskorát idéző verklik és vurstlik lepik el Keszthely belvárosát, hogy a muzsikáló mechanikus szerkezetek ne csak látványként, de hangzásukkal is különleges élményt nyújtsanak a II. Nemzetközi Verkli Fesztivál közönségének - jelentette be a szervezők nevében Bubla Zoltán, a Keszthelyi Turisztikai Egyesület (KTE) elnöke, az augusztus derekán tartott sajtótájékoztató alkalmával
A város turisztikai vonzerejét emelő, szezonhosszabbító, kétnapos rendezvény sikerét a helyi civil közösségek közül: a Térségi Vállalkozók Klubja, a KTE, a Sétáló Utcai Kereskedők Egyesülete és a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete is segíti, de a nagyobb helyi hotelek, panziók is a támogatók között szerepel. Hansjörg Surber, a keszthelyi Zeneautomata és Fonográf Múzeum svájci illetőségű tulajdonosa ötletgazdaként aktiválta több évtizedes európai kapcsolatait, így idén várhatóan majdnem 50 zenegép szólal meg a Festetics-kastély parkjában, a sétáló utcában, a Fő téren és a piacon.
Sok német, svájci, francia, cseh, lengyel verklis és három magyar zeneszerszámos idézi majd vissza az 1920-30-as évek öltözet –és muzsikavilágát. Bejelentették: a közönséget is szeretnék úgy bevonni a jelmezversenybe, hogy legalább egy részük öltse föl a boldog békeidők polgári öltözetét. Ugyancsak a közönség bevonásával értékelik az egyes zenegépek küllemét és hangját, illetve a működtetők öltözetét. A színes fesztiváli programot: modern –és néptánc- és népzenei bemutatók, egyéb színpadi produkciók és koncertek pezsdítik föl. Árusítanak majd igényes kirakodó vásári portékákat, kinyitnak a borházak, és este is nyitva tartanak a belvárosi kereskedők.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10