Archivum
Vándorkiállítás a trianoni békéről
A Trianoni diktátum története és következményei címmel nyílt kiállítás a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház nézőtéri galériájában. A tárlat a várpalotai Trianon Múzeumból anyaga, mely bő egy esztendővel ezelőtt indult országos vándorútra.
Zalaegerszegre azért most került, mert - hosszú várakozás után - erre az időpontra kapott a város lehetőséget. Az anyag ugyanis nagy népszerűségnek örvend nemcsak Magyarországon, hanem a határon túli területeken is.
A vándorkiállítás harminckettő színes tabló segítségével mutatja be a trianoni békekötés történetét és annak hatását. A tárlatot Balaicz Zoltán alpolgármester nyitotta meg. Mint fogalmazott: egy évszázada veszítettük el az ország kétharmadát, mely fájó, szívbemarkoló érzés még most is. Azonban nem gyászolni, hanem értékelni gyűltünk most össze a kiállítás apropóján. Az alpolgármester szerint, ami a trianoni békaszerződéssel elvétetett, az szellemileg mindvégig együtt maradt. "Túléltük, s lassan legyőzzük Trianont, mert éljünk bár különböző országokban, lélekben egyek vagyunk" - fogalmazott.
A kiállítás 16 kétoldalú panelen mutatja be a diktátum történetét, és annak következményeit, térképek, fotográfiák, írásos dokumentumok segítségével illusztrálva az eseményeket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10