Archivum
Propagandafotók a Nagy Háborúból
A sztereofotózás technikájáról, valamint az első világháború propagandafényképeiről beszélt a közelmúltban Bognár Katalin, a Nemzeti Múzeum fotótárának történésze a Göcseji Múzeum "Nézőpontok - Térhatású fényképek a Nagy Háborúból" című kiállításán.
Tárlatvezetés sztereoképek között
Az ingyenes tárlatvezetésen a Budapestről érkezett vándorkiállítás kurátora többek között elmondta: az I. világháborúban készült háromdimenziós képek kétlencsés sztereo-fényképezőgéppel készültek, amiket annak idején egy úgynevezett sztereo-nézővel lehetett megtekinteni. Az eredeti fotók is térhatásúak voltak: a két szem által kétféleképpen látott képet vetítették a néző elé. A mostani tárlaton az eredeti sztereoképek digitalizált változatát (anaglif technika) láthatják kinagyítva a látogatók, a térhatás pedig piros-kék 3D-s szemüvegek segítségével érhető el.
A történész beszélt arról is, hogy a kiállításon látható I. világháborút bemutatót fotók propagandaképek. A háborúban szemben álló felek – az antant és a központi hatalmak – azért készítettek fotókat, hogy hadseregük tettrekészségét propagálják, illetve hogy a háborúban részt nem vett embereket informálják. A képek témája a katonák felkészültségéről szól, a fotók képaláírásai pedig megnyugtató üzeneteket közvetítettek az otthoniaknak, melyekből főleg az érződött, hogy a katonák jól vannak, a háború pedig hamarosan véget ér.
A korabeli sztereoképeket az I. világháborúban, és az azt követő években a könyvekhez hasonlóan kiadták; ezzel külön cégek foglalkoztak. A tárlaton két ilyen vállalkozás fotósorozatát lehet megtekinteni.
Az antant és a központi hatalmak propagandafotói között nem sok különbséget lehet látni. Bognár Katalin érdeklődésünkre egyetlen különbséget említett: a német fotósorozatban – melyet 1916-ban adtak ki – nem volt kép saját halottakról. Az amerikai sorozatban viszont igen. Ennek az az oka, hogy ez utóbbi képek már a háború után jelentek meg, így nem volt tétje annak, hogy beszámolnak- e saját halottaikról.
A Göcseji Múzeum időszaki kiállítóterében április 26-ig lehet megtekinteni a Nagy Háború térhatású fotográfiáit.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről