Archivum
Világhírű természetfotós tárlata
Nemzetközi és hazai szinten sokszorosan elismert fiatal természetfotós, Máté Bence néhány pillanatfelvételéből nyílt kiállítás Zalaegerszegen. A most 27 éves fiatalember, 2010-ben nyerte el az "Év természetfotósa" díjat (BBC), mely a fotósok Oscar-díjának számít. A Keresztury VMK-ban május 4-ig látható a tárlata.
A megnyitón dr. Kalotás Zsolt természetfotós, a naturArt alapító elnöke, Bence mentora beszélt a fiatal kiállító pályafutásáról. Kiemelkedő látásmódja már első képein, 13 évesen megmutatkozott. Majd a megfelelő technikai felszereléshez maga teremtette elő a pénzt, iskola mellett végzett munkával. 15 éves korától záporozik rá a díjeső, az elérhető legmagasabb elismerésekkel.
A fotózás kedvéért nem ment egyetemre, s ma már nemcsak kiemelkedő felvételei, az általa létrehozott speciális fényképezési technikák, hanem a világ számos helyén általa elindított fotóturizmus miatt is jegyzik a nevét. S a képek és a fentiek tükrében el kell gondolkodni, hova lehet mindezt fokozni, mert a fiatalos lendület feltehetően nem áll meg. Az alkotó emberi kiválóságáról is szó esett a megnyitón, sajnálatos, hogy személyes jelenlétének hiányában, ezt nem volt mód megtapasztalni. Gecse Péter képviselő szavait idézve, ezen a kiállításon, ahogy annak címe is jelzi, láthatatlan maradt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10