Archivum
A gímbika bűvöletében
A kétnapos Festetics trófeaszemle révén, szeptember közepén a Keszthelyi Vadászati Múzeum teljes területe, immár harmadik alkalommal vált vadász szemet gyönyörködtető trófeatengerré. Különlegességet az kölcsönzött a hazai vadásztársadalom színe – javát felsorakoztató programnak, hogy ezúttal a Magyarország számos részéből származó több mint negyedezer elejtett és hullajtott gímtrófea kapott méltó kiállítási lehetőséget. A mustrán elsősorban Somogy, Zala és Veszprém jeleskedett. A szervezők valamennyi hozzájuk eljuttatott trófeát kiállítottak, bár hangsúlyozták, hogy nem céljuk évről évre a darabszámot emelni.
III. Festetics trófeaszemle
A Zala Vadászkürtösök és Bereczky Szilárd versmondó közreműködésével zajlott nyitóünnepség vendégeit Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója, a Zala Megyei Vadászszövetség elnöke köszöntötte. A házigazda beszédében kiemelte: a gímbika bűvöletében tartott, őszinte vadászirigységgel szemlélt rendezvény mindenki figyelmét felhívja arra, hogy Magyarország első számú nagyvadja különleges trófeákkal képes lenyűgözni nem csak a szakmai közönséget. Idén a megyénkben kapitális méretű, 12 kilogramm fölötti trófeák estek, amelyek közül több is felsorakozott a szemlén történő bemutatásra.
Az agár és solymászbemutatóval, filmvetítéssel, szakmai tárlatvezetéssel kísért trófeaszemlét Szabó Ferenc, a Földművelésügyi Minisztérium Vadászati és Halászati Főosztályának vezetője nyitotta meg. A szónok az összefogás szerepét kiemelve arra mutatott rá, a vadászati kultúra letéteményesei, az állami erdőgazdaságok és a Helikon Kastélymúzeum jól tudtak együttműködni azért, hogy a szezonhosszabbító ünnepen a nagyközönségnek bemutassák a magyar vidék fontos értékét.
A hazai erdők királyi vadja előtt tisztelegő program fő támogatójaként Kovács Ferenc, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgató-helyettese is szólt a cég szerepvállalásáról.
A Lakatos Ferenc által alapított Festetics Kulturális Örökség díjat, a László Péter szobrászművész által készített bronz műalkotást idén Tóth Csaba, a Vadászati Múzeum igazgatója, a trófeaszemle ötletadója kapta, aki országosan is sokat tett a vadászati kultúra népszerűsítéséért, a vadászat értékeiért.
A nemes trófeák páratlan látványa mellett, a szakmai közönséget prof. Sugár László előadása várta, melynek témája a magyar gímszarvas jövője volt. A programhoz idén is csatlakozott a Vadászati Kulturális Egyesület (VKE). Egy neves zsűri által kiválogatott vadászati témájú képzőművészeti alkotásokból a VKE szervezésében 3 hónapos, látványos időszaki kiállítás nyílt. Ugyanitt, önálló tárlaton mutatkozott be Boros Zoltán, a délvidéki születésű, Arany Ecset - Toll díjas vadász-képzőművész.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10