Archivum
Országosan az elsők között
A már megszokottnak számító papírgyűjtési akció mellett idén először kampányszerűen gyűjtötték a használt elemet és az elektromos hulladékot a Petőfi Tagiskolában. A Re’lem Nonprofit Kft. felhívása nyomán megrendezett országos verseny több kategóriájában is kitűnő eredménnyel zárt az intézmény, aminek köszönhetően a pénzbeli és tárgyjutalmak sem maradtak el.
A versenykiírás nyomán még a tavasz folyamán mozgósította diákjait az intézmény – tudtuk meg Csányi Nórától, az akciót összefogó pedagógustól –, s az öt nap alatt összesen 556 kilogramm szárazelemet és 247 kilogramm elektromos hulladékot sikerült összegyűjteni.
A szárazelemgyűjtés kategóriában így országosan a második helyet szerezte meg az iskola – melyet 200 ezer forinttal jutalmaztak a verseny kiírói –, míg az e-hulladék tekintetében az első helyen végeztünk. A nyeremény ez esetben egy laptop volt. A készpénzen – azt kiegészítve – kengoo jump cipőket vásárol az iskola, s mindkét tagintézményben elindítja ezt az új sportfoglalkozást.

A többi kategóriában is előkelő helyezések születtek: a Petőfi-iskola 7.a osztálya lett országosan a második legtöbb használt elemet gyűjtő osztály, nyereményük egy 40 ezer forint értékű színházlátogatási lehetőség volt. De díjazták a legtöbb használt elemet gyűjtő osztályok osztályfőnökeit is, az e-kategóriában megszerzett második helyezéssel egy 20 ezer forint értékű könyvutalványt tudhat magának a már említett osztály, amit a gyerekek év végi jutalmazására fordítanak.
A sor azonban még itt sem ért véget, ugyanis a legtöbb elemet gyűjtő diák kategóriában az első 150(!) gyereket jutalmazták – köztük sok petőfis diákot.
– Nem titkolt célja az intézménynek, hogy a közeljövőben részt vegyen a diákok környezettudatos magatartását szem előtt tartó ÖKO-iskola programban, ennek pedig fontos eleme a már folyamatban lévő gyűjtési akció.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10