Archivum
Közgyűlési előzetes
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének soron következő ülésére 2009. november 19-én (csütörtökön) 9.00 órától kerül sor a Széchenyi téri díszteremben. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a ZTV minden alkalommal élőben közvetíti az eseményt.
Néhány kiemelt napirend:
– Tájékoztató Zalaegerszeg közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről, feladatokról
– Zalaegerszeg megyei jogú város Településszerkezeti terve, valamint Zalaegerszeg megyei jogú város Építési szabályzatának megállapításáról szóló, többször módosított 13/2008. (IV. 25.) számú önkormányzati rendelet módosítása
– A 2010. évi víz- és csatornadíjak megállapítása, a vízgazdálkodási közfeladatok ellátásáról, valamint a közműves ivóvízellátás és szennyvízelvezetés díjának megállapításáról szóló önkormányzati rendelet módosítása, valamint a 2010. évi rekonstrukciós felújítási terv jóváhagyása
– Temetési helyek megváltásának és újraváltásának, temető-fenntartási hozzájárulás díjának felülvizsgálata
– A hulladékszállítás és -elhelyezés 2010. évi díjainak megállapítása, a hulladékkezelési helyi közszolgáltatás díjairól szóló, többször módosított 48/2004. (XII. 03.) számú önkormányzati rendelet módosítása
– A 2010. évi parkolási díjak megállapítása és a fizetőparkolók működéséről és igénybevételük rendjéről szóló, többször módosított 19/1997. (V. 22.) számú önkormányzati rendelet módosítása
– Tájékoztató az önkormányzat 2009. I–III. negyedévi gazdálkodásáról
– 2010. évi költségvetési koncepció
– Nem lakás céljára szolgáló helyiségek 2010. január 1-től alkalmazandó bérleti díjainak megállapítása
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10