Archivum
Ismét keresik az év települését
Hatodik alkalommal keresi az MTV Az év települését a Főtér című magazinműsor nézőinek a segítségével. Az idén tizenegy város vehet részt a játékos versengésben, köztük Zalaegerszeg is.
Játékra hív a magyar televízió
2009-ben tizenegy város száll versenybe a díjakért és az elismerésért: Baja, Barcs, Edelény, Hódmezővásárhely, Kisbér, Nagykanizsa, Nyírbátor, Paks, Tapolca, Vác és Zalaegerszeg.
Változatlanul a nézők döntenek, és az a város lesz az év települése, amelyik a legtöbb szavazatot kapja. „A szavazást nem a települések lélekszáma dönti el, hanem az, hogy a nézők többsége melyik városban töltene el legszívesebben néhány napot, melyiket tartja a legvonzóbb turisztikai célpontnak” – vallja Nagy Görgy, a műsor főszerkesztője.
A népszerű országjáró magazinban bemutatott városokra levélben, telefonon és a www.mtv.hu internetes oldalon lehet szavazni. A december 20-ig a legtöbb voksot megszerző város az év végén veheti át az MTV ajándékát és a Magyar Turizmus Zrt. különdíját.
Levélben a következő címre várják a szavazatokat:
Főtér – Az év települése
Magyar Televízió, 1810 Budapest
Sms-ben is elküldhetik a város nevét a nem emelt díjas telefonszámra:
30/555-5595
Interneten is leadhatják voksukat: www.mtv.hu/foter
Kedves zalaegerszegiek!
Játsszunk együtt, s szavazzanak, hogy idén Zalaegerszeg legyen Az év települése!
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10