Archivum
Egészség- és sportnap
Egészség- és sportnapot rendezett a közel egy éve alakult Belvárosi Lakóterületi Sport Club az Ifjúsági és Sportcentrum területén. A délelőtti megnyitó alkalmával avatták azt a 10 millió forint érétkű beruházást, mely során aszfaltos út és parkoló épült.
Az eseményen megjelenteket dr. Gyimesi Endre polgármester köszöntötte, majd Rigó Csaba, az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke elismeréssel szólt arról a több éves törekvésről, mely a nehéz anyagi körülmények ellenére az egészséges életmód és a sport támogatására törekszik. Mint mondta, az önkormányzatnak kötelessége ennek infrastrukturális feltételeit megteremteni. Ennek egy része az út- és parkolóépítéssel megvalósult, de még további fejlesztésekre is szükség lesz.

Balaicz Zoltán, a térség önkormányzati képviselője, a Belvárosi LSC alelnöke reméli, hogy hagyomány teremtődik az egészség- és sportnapból, amely során az érdeklődők ingyen kipróbálhatják a centrumban kínált lehetőségeket, megismerkedhetnek az edzőkkel, és így pontosabb kép alakul ki az igényekről is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10