Archivum
Tűz és víz a két ünnep között
Ha már elmentek a rokonok és a vendégek, itt az ideje kimozdulni otthonról és kipihenni a készülődés, sütés-főzés fáradalmait. Az adventi és karácsonyi elfoglaltságok után Zalakaroson a Csillagvarázs programsorozat várja a kikapcsolódásra vágyókat.
Az ünnepek közötti időszakban, borházak, kézművesek, hangulatos fények, valamint a zalai borból készült forralt bor és a mézeskalács illata még idézi az ünnepi hangulatot. Azonban az év vége felé közeledve kezdetét veszi a szórakoztató óévbúcsúztató programsorozat, mely ez alkalommal is színes lehetőségeket kínál a család apraja-nagyja számára.
A karosi fürdő minden korosztály számára változatos programlehetőségeket nyújt. A kiváló gyógyvízre épülő gyógyászati és wellness kezelések mellett külső-belső élményfürdő, szaunák, gőzfürdő, sóbarlang is várja az idelátogatókat.
December 27-től napközben a Zalakarosi Fürdőben aquafitness és aquarelax órák pezsdítik a programkínálatot. A legkisebbeket mini manó torna, valamint napközben kreatív kézműves foglalkozások is várják.
December 28-án tűzzsonglőr bemutató teszi színessé a délutánt, este pedig élményfürdős elő szilveszteri buli vár minden szórakozni vágyót. A forró hangulatról a Freya Band mellett a meleg termálvíz és a szaunák is gondoskodnak. Sztárfellépő Baby Gaby és Sihell Ferry. Az élőzene, valamint a hangulatfénnyel megvilágított élményfürdő szomszédságában található koktélbár is garantálja a jó hangulatot.
Az egész napos pihenés és kényeztetés után december 29-én a Kanizsai Fúvósegyüttes vidám koncertje vár minden érdeklődőt.
December 30-án megtudhatjuk, hogy mit tartogat az újév számunkra. A kíváncsibbakat jóslással és asztrológiai elemzéssel várják a fürdőben. Délután az Underground Tánccsoport ír step tánc bemutatóját tekinthetjük meg.
December 31-én fergeteges óév búcsúztató szilveszteri medencés buliban lehet részünk, ha Zalakarosra látogatunk. A rendezvényen este 8 órától gazdag programokkal várják a vendégeket. Élőben zenél a Zero zenekar, valamint sztárvendégként fellép az Irigy Hónaljmirigy is. Tombola és az éjféli tűzijáték mellett lufiba rejtett jókívánságainkat is szélnek ereszthetjük. Az üzenetek megtalálóit kedvezményekkel jutalmazzák a szervezők.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon top 10