Archivum
Városvédők: Nem lehet közömbös
Olyan célokat fogalmazunk meg, amelyekkel minden városlakó egyetérthet: Zalaegerszeg úgy fejlődjön, hogy megőrzi a múlt értékeit, természeti örökségeit - fogalmazott Czeglédy András, a Városvédő Egyesület és a Városesztétikai Társaság (VÁRTÁR) múlt heti összejövetelén.
A kórház új épületéről, a Dísz tér átalakításáról tanácskoztak
A civil szervezet új elnöke összefogást hirdetett a városképet rontó helyszínek rendezésére. Mint fogalmazott, ne törődjünk bele, hogy "csúfságok" rontsák el Zalaegerszeg városképét. Példaként többek között a Balaton Szálló környékét hozta fel, a kritizált helyszíneket fotókkal illusztrálta.
A Göcseji Múzeumban tartott tanácskozáson a zalaegerszegi megyei kórház épületegyüttesének fejlesztésével is megismerkedhettek a résztvevők. Boda László, a VÁRTÁR ügyvivője a téma aktualitásáról azt mondta, esztétikai problémák merültek fel az új tömb építése kapcsán, mivel kevesebb pénz áll rendelkezésre a szükségesnél. A zalaegerszegieknek pedig nem lehet közömbös, hogy milyen látványt nyújt az új tömb létrehozásával a kórház belső épületegyüttese. Czigány István építész, a ZalaArt Építész Iroda vezetője arról beszélt, hogy speciális tervezési feladatot jelentett az állami beruházás, hiszen a kórháztervezés során együtt kell gondolkodni az orvos-szakmával, és a finanszírozókkal. Hangsúlyozta: a város arculatát nem befolyásolja a kórház területének belső fejlesztése, melynek alapvető célja a racionalizálás, az aktív osztályok egy telephelyre költöztetése, a beteg-utak lerövidítése, a diagnosztika közelsége. Így Pózváról a teljes aktív betegellátás a zalaegerszegi telephelyre kerül. Az új épületegyüttes kapcsolódik a már meglévő épületekhez, "gyalogos tengelyt" alakítanak ki, ahol az orvosok és betegek közlekednek) és minden osztályhoz zöldkertet (tetőkerteket) terveznek. A fejlesztést valóban olcsóbban kell megoldani, ezért az új épület homlokzatát kőburkolat helyett igényes vakolattal fedik be. A költségvetésről szólva dr. Csidei Irán főigazgató jelezte: a kórházi beruházás csúszott, 2011-es árakon kell megvalósítani.
A Dísz tér átalakításáról Bertók Sándor főépítész adott tájékoztatást. Jelezte: jövő őszre szeretnék befejezni a fejlesztést, melynek célja, hogy egy élhetőbb, pezsgőbb városi tér alakuljon ki, olyan kiülős, kávézós, beszélgetős hellyé váljon. A tulipános kút a tér közepén megmarad, de környezete változni fog. Egy szintbe kerül a Dísz tér az Európa térrel, ezért a két teret elválasztó négy platánfa kivágásra kerül. (A Dísz tér átalakításának részleteivel lapunk június 4-i és július 2-i számában már részletesen foglalkoztunk.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10