Archivum
Lenyűgöző színek és ismétlődések
Harmincnyolc alkotás, négy autizmussal élő fiataltól. Narratíváktól és metaforáktól mentes művészet; csodás színvilággal, geometrikus formákkal, vagy éppen naiv, stilizált figurákkal. Autistic Art címmel nyílt kiállítás a Városi Hangverseny –és Kiállítóteremben az Autizmus világnapjához kapcsolódva.
Autista alkotók tárlata a zsinagógában
A képek a Mosoly Otthon Alapítvány jóvoltából kerültek Zalaegerszegre. Mint azt Bella Viktória, a szervezet ügyvezetője a tárlatnyitón elmondta: az alapítvány tizenegy autistákat ellátó otthont – köztük a boncodföldit – támogat, s ezek közül hatban folyik művészeti tevékenység, Tarr Hajnalka képzőművész vezetésével. Az alapítványnak immár 7000 darabos grafikai gyűjteménye van; ebből ad némi ízelítőt a mostani kiállítás. A festményekből ezen kívül dizájntárgyak (sálak, notesz-borítók) is készülnek. A bevétel az alapítvány támogatásául szolgál.
A tárlaton köszöntőt mondott Tolvaj Márta alpolgármester, majd Tarr Hajnalka tartott tárlatvezetést a különös hangulatú festmények között. Mint fogalmazott: az autizmus egy spektrumzavar, mely hat agyterületet érint, és a hiedelmekkel ellentétben nem feltétlenül jár együtt értelmi fogyatékossággal. Sokkal inkább arról van szó, hogy az autisták máshogy építik fel cselekvéssoraikat, máshogy látják a világot, nem úgy kommunikálnak, mint az átlagember. Egy autista ugyanis nem számol a külvilággal, nincs megfeleléskényszere mások felé, így nem is ismerik fel, hogy mikor mit kellene tenni, ami a többség számára nehezen tolerálható. Mindez kifejeződik az alkotásokon is. A gyerekek és a fiatalok közül sokan csak a képek által képesek kommunikálni, így tudják a legjobban kifejezni magukat.
Gyakoriak a geometrikus alakzatok festmények, rajzok között (van, aki csak kört és négyzetet tud rajzolni), mert motorikájukhoz ez áll közel. Mások figurálisabbak, de egyszerű, gyermeki ábrázolás jellemző rájuk is. Többnyire mindig ugyanazt rajzolják, vagy annak az egy témának a variációit. Azonban mindezt olyan alapossággal, lenyűgöző színekkel és művészi módon, hogy az már a kortárs művészet kategóriájába illik. A művészeti oktatás azért fontos számukra, mert ez egy elvárásoktól mentes övezet, hiszen azt és addig rajzolnak, amíg csak akarnak. Mindeközben önmaguk lehetnek, és rengeteg figyelmet, támogatást kapnak.
A tárlat április 30-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről