Archivum
Textilcsodák
„Szín-ezüst” címmel nyílt kiállítás E. Szabó Margit textilművész alkotásaiból a közelmúltban a keszthelyi Balaton Színházban.
A cím a látogatónak meglehet csalóka: a kifejező színvilág az arany, a bronz és a képzeletbeli paletta szinte összes színét magában foglalja. Akárcsak egy-egy árnyalat, például az általa kedves Kék szakállú herceg vára című alkotásában. Az ünnepélyes megnyitón a Festetics György Zeneiskola tanárai nyújtottak klasszikus zenét a misztikus látványhoz, a művész alkotásait Juhász Judit, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató helyettese méltatta.

Mint elmondta, a hatalmas munkában legalább annyi szeretet lakozik, mint játékosság, a szőttesek, és festett textilek mellett színes gömbalkotások keltik fel az érdeklődését gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Szavaiban arra emlékeztetett, a mai világban érdemes megállnunk egy pillanatra, belemerülni egy nem mindennapi kiállítás darabjaiba. Mint ahogy az az érdeklődők számára is láthatóvá válik, a kőbányai alkotó nagy méretű szőnyegcsodáival, saját maga által kevert színekkel varázsolt egyedi hangulatot a Simándy-terembe.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10