Archivum
Megyei szintű roma gondok
Főként lakásproblémákról esett szó a Cigány Kisebbségi Önkormányzat közmeghallgatásán Keszthelyen. A fórumon Horváth Ferenc CKÖ elnökön kívül jelen volt Vajda László, a Zala Megyei Közgyűlés Kisebbségi és Nemzetiségi Bizottságának elnöke, valamint a város önkormányzatának képviseletében dr. Ifi Ferenc.
A közmeghallgatáson egyebek mellett szó volt arról is, hogy megyei szinten is hasonló problémákkal küzdenek a romák, mint Keszthelyen. Vajda László, a Zala Megyei Közgyűlés Kisebbségi és Nemzetiségi Bizottságának elnöke kifejtette, a lakás– és egészségügyi problémák érintik leginkább a hátrányos helyzetű családokat.
Vajda László szerint a városvezetés és a kisebbségi önkormányzat összefogásával orvosolható lenne a legtöbb ilyen jellegű probléma. Az önkormányzat prevenciós keretéből kellene a romákat beoltani a H1N1 ellen.
Egyebek mellett ezt vetette fel dr. Ifi Ferenc a helyi önkormányzat képviseletében a Cigány Kisebbségi Önkormányzat idei közmeghallgatásán tegnap Keszthelyen. Hozzátette: orvosként mindenkinek ajánlja, hogy oltassa be magát, illetve szorgalmazni fogja a polgármesternél, hogy megoldást találjanak a felnőtt cigány lakosság ez ügyben való támogatására.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről