Archivum
Kiváló matekos
Egy évvel ezelőtti lapszámunkban már hírt adtunk arról, hogy a hévízi Illyés Gyula Általános és Művészeti Iskolában tanító Sillinger pedagógus házaspár segítségével milyen megyei és országos sikereket értek el a harmadikos diákok. Most a hozzájuk járó Horváth Dávid újólag igazolta, hogy a matematikára fordított felkészülési idő kitűnő versenyeredményekben képes testet ölteni.

A kitűnő tanuló fiú az ország legrangosabbnak és legnépszerűbbnek mondott Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei fordulóján tavaly bronzdíjas volt, idén sikerült megszereznie az első helyet. A verseny országos fordulóján az elmúlt évben 30. lett, most Kecskeméten az előkelő 24. helyen végzett. A kétfordulós megmérettetésre egyébként 65 ezernél több 3–8. osztályos diák nevezett. A Kalmár Lászlóról elnevezett megyei versenyt ebben az esztendőben sikerült megnyernie.
A győztesek hatvanas listáján Sillinger Ferenc még öt másik tanítványával is szerepel. A nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei fordulóján a 14. helyet szerezte meg. A Bendegúz országos levelezős matematikaversenyen elért eredménye pedig a 17. hely megszerzésére volt elegendő. Dávid a mechanikus számolást kivéve a matematika minden részét kedveli és kitűnően műveli, így biztosan hallunk még sikereiről.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan