Archivum
Kamerák 24 órában
„– Két új közterületfigyelő-kamerát helyeztünk üzembe Hévíz két olyan pontján, ahol eddig nyugodtan be- és kiközlekedhettek gépjárművükkel a rosszban sántikáló zsiványok” – adta hírül Gelencsér Hédi, a hévízi önkormányzat közbiztonsági bizottságának elnöke. A színes objektívekkel felszerelt, éjjel is értékelhető képet adó, rendszámfelismerő rendszerrel bővített jó minőségű kamerák által készített képeket 24 órában figyelik a helyi rendőrőrs munkatársai.
Hévíz ki- és bemenő útjait figyelik
Több mint 13 esztendeje annak hogy a gyógyüdülőhelyen üzembe állították a térfigyelő kamerákat, melyeknek akkor leginkább a gépkocsi lopások felderítésében volt elsődlegesen jelentőségük. A képviselő-testület még a tavalyi költségvetésében hagyta jóvá a kamerák telepítésére szánt 2,5 millió forintot.
A rendszert azután egy pályázat lezárultát követően nemrégiben a zalaegerszegi B-Modem Kft. dolgozói telepítették. A fürdőváros területén jelenleg működő hét kamerát és a rendőrség által használt robotzsaru rendszert is ők állították üzembe és ők is tartják karban.
A polgármester javaslatára, a település több pontján az igazival teljesen megegyező, de a valóságban képeket nem készítő, úgynevezett ál-kamerákat is kihelyeznek majd a közeljövőben, hogy még inkább elrettentsék a bűnözőket. Gelencsér Hédi megerősítette, a kisváros szilárd közbiztonsági helyzetéhez erőteljes mértékben járultak hozzá a közterületeket a nap 24 órájában pásztázó kamerák.
Mostanra a fürdőtelepülésre beközlekedő összes útvonalat, illetve útkereszteződést figyelni tudják. A kihelyezett kamerák hasznáról készített felmérések is azt bizonyítják, hogy jelentős a bűnözést visszatartó erejük. Hévízen az idő és a tapasztalatok is azt bizonyították, hogy sokkal fontosabb a minél több helyen jelenlévő egyszerű térfigyelő kamera, mint a kevés helyen megtalálható csúcstechnológiát (csúcsárat) képviselő kamera rendszer.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről