Archivum
Gáz-Fröccs találkozó
„Motorok dübörgő zajától volt hangos augusztus utolsó előtti szombatján a keszthelyi Helikon strand és környezete, majd a Keszthelytől Balatongyörökig tartó főút is, ahol felvonulással egybekötve tartottuk meg a hagyományos, szezonzáró Gáz-Fröccs találkozót” – adta hírül a szervezők nevében Tar László, aki úgy látta, a tavalyi technikai szünet és kihagyás után az is eredménynek számít, hogy háromszáznál több „moci-őrültet” sikerült megnyerni a programnak.
Hamisítatlan fesztiváli hangulat Keszthelyen
A tavalyi rendezvényt a fő szponzor hiánya miatt le kellett, hogy fújják, idén viszont a VÜZ Kft. nagylelkűsége, és az önkormányzat jelentős anyagi támogatása lehetővé tette, hogy ha késéssel is, de neki tudtak állni a szervezésnek és a marketing akció lebonyolításának. Nehéz dolguk volt, hisz az adott napon, több hazai helyszínen is zajlottak hasonló találkozók. A gazdasági válság és a folyamatosan magas benzinár a motoros találkozók számát is erőteljesen lecsökkentette.
Az mégis egyértelmű sikerként könyvelhető el, hogy az idén meghívott zenekarok mindegyike valóban jelképes összegekért vállalta a fellépést. Benkő László (Omega), Török Ádám (Mini) és a Pink Floyd Tribute is rendkívül szerény fellépti díjat kérve tette lehetővé, hogy 8. alkalommal is megrendezhessék a zenei fesztivállal bővített programot, amelynek hangulatára idén sem volt panasz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan