Archivum
Gála a Balaton Színházban
„ – A keszthelyi Szendrey Júlia iskolában 19 évvel ezelőtt alapítottam meg a néptánccsoport, ami 2004-ben – mint a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola csoportja – felvette a Tündérrózsa Gyermek Néptánccsoport nevet” – emlékezett Aradvári Lászlóné, művészeti vezető a majd száz gyermek bemutatkozását lehetővé tévő, a Balaton Színházban június derekán tartott nagyszabású év végi gálaprogram előtt.
A Tündérrózsa Gyermeknéptánccsoport fellépése

Az ifjabb Aradvári László által rendezett és koreografált teltházas színpadi produkció két fő részből állt. Az első blokkban a csoport alsós leányai és legényei tardonai, somogyi karikázó és kun, illetve rábaközi verbunkos táncokat adtak elő, de futotta még egy látványos reformkori bál előadására is. A műsor záró része egy régi vásár forgatagát, hangulatát, pezsgő sodrását idézte.
Az eszközös táncjáték díszletei is a pergő-nyüzsgő kavalkádból adtak ízelítőt. Galgamenti-, mezőföldi és szatmári táncok mellett a székes-, szakács- és az üveges tánc is a közönség kedvét kereste. A szerepléseken a tanulók az adott tájra jellemző népviseletet viselték.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10