Archivum
Egy életen át
Speciális helyzetű felnőttek képzése kezdődhet meg hamarosan a Goldmark Károly Művelődési Központ szervezésében Keszthelyen. Az intézmény csaknem harminc millió forintot nyert egy az egész életen át tartó tanulást segítő pályázaton, amelynek keretében a térségben hiányt pótló tanfolyamokat indítanak.
Igény van a felnőttképzésre
Csengei Ágota, a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója, a projekt vezetője elmondta: a még tavaly elnyert támogatásról szóló szerződést novemberben írták alá. Mielőtt elkezdték a szervezést számos partnerrel egyeztettek. Olyan képzéseket szerettek volna megvalósítani, amelyek ma még nincsenek a térségben, de szükség volna azokra. Az igények felmérése után úgy döntöttek, hogy Keszthelyi Tudás Tér címmel indítanak tanfolyamokat hátrányos helyzetben lévő felnőttek számára.
A népi kismesterségek a turizmus szolgálatában elnevezéssel rövidesen megkezdődő tanfolyamaikat fogyatékkal élők számára szervezik. A foglalkozások keretében gyöngyfűzést, kerámiakészítést, fafaragást tanulhatnak a jelentkezők, amelyek révén ízléses, és eladható ajándéktárgyakat készíthetnek. Egy másik képzés keretében a foltvarrás alaptechnikáit sajátíthatják el a résztvevők, akik között elsősorban a GYED-ről, GYES-ről visszatérőkre, megváltozott munkaképességűekre, nagycsaládosokra és álláskeresőkre számítanak.
Ugyancsak a munkahelyre viszszatérni kívánó kismamákat célozza meg a konfliktusok kezelése, és a problémamegoldás témakörében indítandó képzés, segítséget nyújtva számukra az újbóli munkába álláshoz, mind a munkahelyi, mind pedig az ebből fakadó otthoni gondok leküzdéséhez. Az együttműködők között a helyi munkaügyi kirendeltség, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Keszthelyi Gondviselés Háza is megtalálható, utóbbi 15 fiatal számára tud képzést biztosítani. Mindhárom képzés teljes egészében finanszírozható a támogatásból, így ingyenes a résztvevőknek.
A projekt bemutatásakor tartott konferencián Bagáriné Viszket Katalin felnőttképzési szakember elmondta: hazánkban még nincs nagy múltja annak, hogy a közművelődési intézményekben a mostani kor igényeinek megfelelő felnőttképzéseket szervezzenek, pedig erre egyre inkább szükség volna. Külföldön már évek óta nagy sikerrel folynak hasonló programok, és egyre inkább bebizonyosodik, hogy jó dolog, ha a művelődési központok a kultúra mellett ilyen irányba is nyitnak, és egyfajta agóraként, több területre is összpontosító közösségi térként működnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről