Archivum
Befejeződött a képzés
2009. november 10. kedd, 15:17
Címkék:
Cserszegtomaj az eMagyarország által „Az információs társadalom és a tudásalapú gazdaság fejlesztése, az elektronikus közszolgáltatások megvalósítása” céllal kiírt pályázaton egymillió forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert, amelyből a Teleházat jelentős fejlesztésekkel tudta bővíteni.
A tanfolyam résztvevői húsz órában elsajátították a számítástechnika alapjait, megismerkedtek a szövegszerkesztő, táblázatkezelő programokkal, az elektronikus levelezéssel és az e-közigazgatás alapjaival. A hallgatók körében felmerült a tanfolyam folytatásának igénye, ezért a tervek szerint jövő februárban folytatják az oktatást, sőt kezdő csoportot is indítanának.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10