Archivum
Sokakat vonzott
Idén harmadik alkalommal rendezték meg Keszthelyen a Könyves Vasárnapot. A Zeppelin téren felállított sátorban Pappné Beke Judit könyvtárigazgató, és Ruzsics Ferenc polgármester köszöntőjét követően az Árpádoktól a kurucokig elnevezésű történelmi vetélkedő eredményhirdetésével folytatódott a rendezvény, ezt követően pedig kulturális csoportok műsorait tekinthették meg az érdeklődők.
Könyves Vasárnap Keszthelyen
Az Árpádoktól a kurucokig nevet viselő magyar történelmi vetélkedőt szeptember elején hirdette meg a könyvtár és a Babamúzeum a környék általános iskolásainak. Huszonkét csapatból öt került a döntőbe, melyet a Babamú-zeumban rendeztek. A versenyen a Csány-Szendrey belvárosi iskola csapata szerezte meg az első, a Sármelléki Általános Iskola T-Trió csapata a második, az Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény Sólyom névre hallgató csapata pedig a harmadik helyezett.

A jó szereplésért járó díjakat Pappné Beke Judit, Ruzsics Ferenc, valamint a vetélkedő zsűrije, Csótár András, az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnöke, Török Tibor, a Babamúzeum igazgatója, és Boda Sándor nyugdíjas tanár adta át. A Könyves Vasárnap egyébként a kissé kellemetlen időjárás ellenére is sokakat vonzott, így a könyvtári forgalomból kivont könyvek is gyors ütemben fogytak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10