Archivum
Minőség, fejlesztés, bővülés
A legnagyobb vállalkozások is valahol elkezdték, s hosszú utat tettek meg addig, míg meghatározóvá váltak működési területükön. De hogyan voltak képesek erre? Jó példa erre a Göcsej Nyomda Kft. „életútja".
Száz országba 52 nyelven
– Feleségemmel együtt egy pincében kezdtem – emlékezik vissza Győrffy Zoltán, aki 1989-ben Zalában vállalkozóként először alapított nyomdát – aztán ahogy folyamatosan nőtt a rendelésállományunk, úgy bővült tevékenységünk. S bár a pénzügyi gondok nem kerültek el bennünket, ’92-ben telephelyünket bővítve kerültünk ide a Bajcsy-Zsilinszky térre, ahol állandó fejlődés, átalakítások után végre 3 éve jutottunk el odáig, hogy olyan körülményeket, arculatot sikerült teremtenünk, amely ma is fogadja a minket felkereső partnereinket.
Új, modern irodaépületet alakítottak ki, jelentősen bővítették az üzemrészt, s a kezdeti 2 főből mára 38-an lettek.
– A nagy minőségi változás – bár természetesen a hagyományos ofszettechnológiát is megtartottuk – két évvel ezelőtt következett be, amikor CTP-s rendszerű lemezkészítést és egy nagyteljesítményű, nagy formátumú, színes és lakkozott termékek előállítására is alkalmas nyomdagépet tudtunk üzembe állítani, sikeres EU-s pályázatnak is köszönhetően. Ezzel a berendezéssel 3-féle nyomtatási módot tudunk kínálni, magas minőségi színvonalon.
Komoly előrelépést jelentett a digitális nyomtatás feltételeinek megteremtése, valamint a 8 szín alkalmazására képes tekercses flexo nyomógép és a teljes körűen automatizált könyvkötészeti berendezések üzembeállítása. Csupán érzékeltetésül: e fejlesztéseknek is köszönhetően mintegy száz országba jutnak el az általuk előállított termékismertető füzetek, könyvek, s három, hazánkba települt multi cég igényei alapján ezek 52 nyelven íródtak. Színes címkéikkel ellátott termékek pedig megszámlálhatatlanul sok hazai és külföldi áruház polcain megtalálhatók.
– Megítélése szerint minek köszönheti, hogy a Göcsej Nyomda Kft. elnyerte Zalaegerszeg Innovációs Díját?
– Úgy gondolom, hogy a folyamatos fejlesztés technikai eszközeinkben, illetve a munkaerő állandó növelése, valamint a magas minőségű munkáink sokoldalúsága, ami elnyerte a döntéshozók tetszését.
– Hogyan tovább?
– Mindennap meg kell küzdeni a piac elvárásaival, a mai élet követelményeivel, s nem szabad leállni a gazdasági válság ellenére sem – amikor a nyomdák közel fele tönkre ment – a folyamatos fejlesztéssel. Élnünk kell a most nyilvánosságra hozott pályázati lehetőségekkel – így például 4-féle géptípus beszerzését tervezzük a belátható jövőben. Terveink között szerepel az ipari parkba való áttelepülés, ahol még nagyobb lehetőségünk nyílik a fejlesztésre, s utoljára, de nem utolsósorban folyamatban van egy svédországi közös kisvállalat létrehozása – mondta végezetül Győrffy Zoltán, a Göcsej Nyomda Kft. ügyvezetője.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Múzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji Múzeumban top 10