Archivum
Műanyagot vagy tölgyfát?
Néhány héttel ezelőtt a Príma Primissíma díjkiosztó gálaesten az év zalai nyílászáró kereskedőjévé választották a zalaegerszegi Windoor Design Kft.-t. A cég igazgatója, Péntek Károly – aki a 30 év alatti korosztályt képviselve a legifjabb díjazott vállalkozó lett az idén – azt mondja, 2003 óta folyamatosan nagy hangsúlyt fordítanak a megújulásra.
Megfizethető és környezetbarát nyílászárók
Az elismerést leginkább annak köszönhetik, hogy Magyarországon ők népszerűsítették a környezetbarát műanyag nyílászárók forgalmazását. Az úgynevezett Greenline technológiával készülő ablakok a korábbi egészségtelen ólmos stabilizátorok helyett természetes anyagokat, kalciumot és cinket tartalmaznak. „Ezek a műanyag ablakok nemcsak védik az emberek és a környezet egészségét, hanem hosszabb életűek, jobban szigetelnek s tovább megőrzik fehérségüket is, mint a régebbi típusok.

2011-ig az összes vállalkozásnak erre a környezetbarát technológiára kell átállnia” – folytatta az igazgató. Hozzátette: az ablakokat nem ők gyártják, hiszen azok német tervezés alapján Lengyelországban készülnek. A zalai cég a terjesztést, forgalmazást végzi; mára huszonöt – jórészt dunántúli – partnercéggel büszkélkedhetnek, s a következő évben Szlovéniában és Ausztriában is üzletük nyílik.
„A műanyag ablakokon kívül a másik profilunk a prémiumkategóriás tölgyfa nyílászárók forgalmazása, azt is mondhatnám, hogy mi kezdtünk el elfogadható áron tölgyfa ablakokat és ajtókat árusítani.” Péntek Károly az eddigi tapasztalatok alapján úgy látja, hogy a tölgyfa ablakok tartósabbak, mint a fenyőből készült darabok. Több generációt képesek kiszolgálni, ami például egy családi ház esetében mindenképpen fontos.
Ezek után felmerül a kérdés, hogy mit is válasszunk otthonunkba: környezetkímélő műanyagot vagy tölgyfát? Az igazgató szerint ez a ház jellegétől függ. A régi tégla- vagy panelházak lakásainak ablakcseréinél a fehér műanyag a praktikusabb megoldás. Kevesebb gondozást igényel, mint a fakeret. Ajánlott azonban többször, rövidebb ideig szellőztetni, hogy elkerüljük a párásodást. Újonnan épülő családi házaknál azonban a tölgyfából készült nyílászárókat javasolja a szakember.
Nemcsak mert természetesebb és melegebb hatást keltenek, hanem mert sajátos hangulatot biztosít. Azért, hogy a fa valóban szép és tartós legyen, elengedhetetlen a minőségi ipari festés, ahol a szerkezet minden egyes részét megvédjük az időjárás viszontagságaitól az UV-sugárzástól, a csapadéktól, párától.
A fiatal igazgató üzletfilozófiája nem más, mint a megbízhatóság és a megújulás. Mint mondja, nagyon sok a nyílászárókkal foglalkozó cég, így ha nem fejlesztenek, akkor félő, hogy egyszercsak eltűnnének a piacról. „A kínálatban szeretünk különbözni másoktól, s mindig azon fáradozunk, hogy valami újdonsággal álljunk elő. Az elmúlt években ez bevált, bízunk a további sikerben is”.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10