Archivum
Kezdődik az elkerülő út építése
A Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként, az Európai Unió támogatásával két szakaszra bontottan építik meg a Hévízet elkerülő közút szakaszait.
A 8 csomópont mellé még kerékpárút is
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a közelmúltban írta ki a pályázatot a 76-os főközlekedési út elkerülő szakaszainak kivitelezésére. A beruházás első fázisában a 76-os számú főút új nyomvonalaként korszerűsítik a 75. számú főút 0+210 – 1+745 kilométer szelvények közötti szakaszát. E helyeken szükség lesz a főút vízszintes, illetve magassági korrekciójára is. A tervezett forgalombahelyezés 2010 III. negyedévi időpontja előtt itt hat hullámlemezes csőhídat is kiépítenek.
A tervek szerint várhatóan 2011 harmadik negyedévére készül el a 76-os főút új nyomvonalon kialakított elkerülő szakasza. Három és fél kilométer hosszban 2x1 sávon, 3,7 kilométer hosszban pedig 2x2 sávon lehet majd közlekedni. Kiépül egy különszintű, egy körforgalmi, négy járműosztályozós csomópont, továbbá létesül egy különszintű kerékpárút, illetőleg egy különszintű földút átvezetés is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10