Archivum
Indul a biológiai sokféleség versenye
Május végéig még lehet jelentkezni a „Biodiverzitás Fővárosa” versenyre. A program keretében az önkormányzatok a biológiai sokféleség területén mérhetik össze tudásukat és tevékenységüket, bemutatva elért eredményeiket, környezeti teljesítményüket, például a zöld területek fejlesztése vagy egy fontos élőhely megőrzése során.
Az uniós tagállamok környezetvédelmi és területfejlesztési szervezetei hazánk mellett Franciaország, Németország, Magyarország, Szlovákia és Spanyolország területén keresik a biodiverzitás, azaz a biológiai sokféleség fővárosát. A megmérettetést évente megrendezik, először idén, majd a tervek szerint jövőre is. A „Biodiverzitás Fővárosa" versenybe a kis falutól a nagyvárosokig bármilyen nagyságú település bekapcsolódhat, így Zalából is várják a jelentkezőket.
A verseny célja megtalálni azokat a városokat és falvakat, amelyek a legjobb teljesítményt nyújtják az említett biológiai sokféleség megőrzése érdekében. A projekt vezetője egy németországi szervezet, a Deutsche Umwelthilfe, szakmai partnerei az Természetvédelmi Világszövetség és a Helyi Környezetvédelmi Kezdeményezések Nemzetközi Tanácsa.
A további négy országban megvalósuló versenyt minden egyes országban egy kormányzati hivataloktól független szervezet koordinálja, amely az érdeklődők tevékenységét képzési programokkal is segíti. Hazánkban a Balatoni Integrációs Nonprofit Kft. szervezi a megmérettetéshez kapcsolódó feladatokat. A szervezet honlapján, a balatonregion.hu oldalon a projekt részletei és a résztvevők által kitöltendő kérdőív is megtalálható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről