Archivum
Erró cipőbolt
Talán még sokan emlékeznek azokra a lábnyomokra, amelyek egykor a városközpontból a Páterdombra vezettek. 1992-ben eme hatásos és egyben találó marketingfogással kezdte meg működését az Erró cipőbolt, amely pár évvel később már a belvárosban, a Kossuth–Petőfi utca sarkán nyílt boltjukba invitálta a vásárlókat.
A minőségi árukból nem engednek
– Korrektség, megbízhatóság és minőség – ezek betartása mellett lehet csak hosszú távra tervezni – véli Erdélyi Tibor üzlettulajdonos. – A talpon maradásunk talán legfontosabb elhatározása az volt, hogy a minőségből soha nem engedtünk. Sok bolttal ellentétben mi nem árulunk távol-keleti terméket, a műanyag alapú cipőkkel nem szándékoztunk konkurálni.
– Milyen márkákkal foglalkoznak?
– A felnőttcipő-márkák közül kiemelném a Josef Seibelt, a Tamarist, a Marc-ot és az Air Step-et, de ezenkívül még közel 30 gyártó termékeit forgalmazzuk. Női cipőket 33–44-es méretig, férficipőket pedig 39–50-es méretig kínálunk.
Az igényeket felmérve 1999-ben a már bejáratott üzletünk tőszomszédságában egy új boltot nyitottunk, ahol kizárólag gyermekcipőkkel kezdtünk foglalkozni. Természetesen a termékkínálat összeállításában itt is a minőségi szempontot tartottuk szem előtt, így tettük le a voksunkat a Siesta – egyébként magyar gyártó által készített – harántemelős bőrcipői mellett.
A két bolt közelsége már csak azért is praktikus, mert méretek tekintetében van átfedés a két bolt árukínálata között. Gyermek lábbelik ugyan 40-es méretig megtalálhatók a Siesta üzletünkben, ám ha valaki nőiesebb, felnőttes fazont szeretne, az a másik boltban biztosan megtalálja az elképzelése szerinti lábbelit.

– Az ár bizonyára fontos szempont a vásárlásnál...
– Elcsépelt, ám igaz mondás: az olcsó lesz a drága, a drága pedig az olcsó. Jól tudják ezt a minőségi termékeket választó, többségében visszatérő vásárlóink, amely számunkra egyben visszajelzés is, hogy a kijelölt útról nem szabad letérnünk. Ráadásul, mi a minőségi bőrcipőket a többi forgalmazóhoz képest alacsonyabban tudjuk kínálni, beszerzéseinket ugyanis nem nagykereskedőkön át intézzük. Az itt forgalmazott lábbelik közvetlenül a gyártótól kerülnek a polcokra, legyen az magyar vagy külföldi termék.
– Milyen szempont alapján alakítják az árukészletet?
– Éves szinten két fontos kiállítása van a szakmának, ahol résztvevőként az aktuális – tavaszi-nyári és őszi-téli – trendekbe nyerhetünk bepillantást. A cipőbörzéken tapasztaltak alapján színben, fazonban és minőségben is próbáljuk az aktuális divat szerint frissíteni árukészletünket. Ehhez kapcsolódóan – szezon végén – mindig van egy 30–50 százalékos leárazás, ám mivel a mérethiányos cipőket folyamatosan akciózzuk, így az év bármely napján érdemes hozzánk benézni.
– Melyek az aktuális ajánlataik?
– A szezonnak megfelelően most a vízálló cipőkre hívnám fel a figyelmet, amelyek – különleges kialakításuknak köszönhetően – a nedvességet nem eresztik át, miközben a láb szellőzése megoldott. A cipők mellett tartunk még boltjainkban hótaposókat, papucsokat és zoknikat is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről