Archivum
Az érszűkület kezelésének új lehetősége
A keringési rendellenességek gyakoriságuknál fogva a fejlett államokban népbetegségnek számítanak. A halálozás ötvenegy százaléka érbetegségre vezethető vissza, az alsó végtagi érszűkület pedig a felnőtt lakosság közel 10–15 százalékát érinti.
A szervezetünk működéséhez szükséges oxigén és tápanyag a verőérhálózaton, azaz az artériákon keresztül jut el szerveinkhez. Ha az artériás rendszer bármely szakaszán valamilyen okból szűkület alakul ki, akkor arra a területre nem jut elegendő tápanyag és oxigén, melynek következtében többek közt fájdalom jelentkezik.
Ha a beszűkült ér teljesen elzáródik, az artéria által ellátott szövet, szervrész elhal. Amennyiben ez végtagon alakul ki, akkor a szűkület helyétől függően üszkösödés lesz a következménye, amely indokolhatja a végtag teljes vagy részleges amputálását. Évente Magyarországon ötezer végtagot, nemzetközi szinten azonban közel egymillió végtagot amputálnak.

Az alsó végtagi érszűkület jellemző tünetei: járástávolság csökkenése, mással nem magyarázható végtagi fájdalom, nehezen gyógyuló seb, sápadt, hideg végtag, a végtag(ok) zsibbadása és az éjszakai végtagi görcsök. Az érszűkület kialakulásában szerepet játszó kockázati tényezők: a magas vérnyomás, a dohányzás, családi halmozódás (örökletes), a cukorbetegség, a magas koleszterinszint, a megnövekedett vérzsírszint, a túlsúly, a stressz, az életkor, a mozgásszegény életmód és az állati zsírban dús ételek fogyasztása.
Ez az új eljárás a tudományos tényeken alapuló gyógymód, mely a fizioterápia kategóriájába tartozik. A készülék az infra-, hallható és az ultrahanghullámok alkalmazásával kezeli az érszűkületben szenvedő betegeket. Serkenti a kolletarális (mellékerek) keringésképzést, ezáltal a keringésromlás okozta tüneteket csökkenti vagy megszünteti. A kívánatos hatás eléréséhez csupán 20 kezelésre van szükség. A kezeléseket orvosi vizsgálat előzi meg, melyet szakorvos végez. A vizsgálat és a kezelés is fájdalommentes.
A Nashwan-ParasoundPlus készülék dr. Khaled Nashwan sebész szakorvos találmánya, amellyel több mint 25 nemzetközi nívós nagydíjat nyert el. A kezelőcentrumokban az eljárás Magyarország minden megyeszékhelyén, így Zalaegerszegen és Hévízen is az érszűkületes betegek rendelkezésére áll.
További felvilágosítás:
06-30/339-6963,
06-20/541-1466,
06-70/290-3216, 06-72/551-714.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan