Archivum
Amerikából is jöttek
Cserszegtomajon rendezte a közelmúltban a Hungária Komondor Klub a 15. Nemzetközi Komondor Fesztivált. Wagner Edit, a programot koordináló helyi tenyésztő meghívására határon innen és túlról egyaránt szép számban érkeztek lelkes kutyatulajdonosok négylábú kedvenceikkel.
Érdekes volt látni, hogy a világ harmadik legfurcsább állatának is kikiáltott, gyönyörű magyar hungaricum képviselői hányféle országból jöttek el a kiállításra. Az pedig külön öröm volt, hogy a sok szép cseh, amerikai, skót és németországi kutya között azért a legszebbek a hazai tenyészetekből kerültek ki. A cserszegtomaji házigazda tizennyolc éve foglalkozik komondorokkal. Mint mondja nem volt kérdés, hogy milyen fajtát tenyészt: szerelem volt első látásra ezzel az emberszerető, de lekenyerezhetetlen ősi magyar kutyafajtával.

Edit asszony elmesélt egy rövid történetet arról is, amikor a Németországban élő, három éves unokája náluk nyaralt egyszer, és egy óvatlan pillanatban kiszökött az udvarra a három hatalmas komondorhoz. „Kicsit aggódtam, hogy most vajon mi fog történni, hiszen a kutyák még nem igen találkoztak vele korábban, de azok csak elkísérték az ajtóig, ő meg belekapaszkodott a szőrükbe, úgy jött velük a házig.
Sajnálom, hogy erről nincs fénykép, hogy be tudjuk mutatni az embereknek, hogy ilyenek is tudnak lenni ezek a kutyák. Egyébként több éves tapasztalat alapján elmondhatom, hogy a kiállításokon is ez a fajta a legnyugodtabb, míg a többiek ugatnak, ők nyugodtan viselkednek, mint a kutyák királyai."
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10