Archivum
Álom-nászút
Második alkalommal rendeztek Esküvői Kiállítást a Balaton Színházban Keszthelyen. A rendezvényen minden fontosabb információ és kellék elérhető volt azok számára, akik már tervezgetik a nagy napot.
Esküvő kiállítás
A színház bejárata előtt egy piros és egy fehér álomautó dobogtatta meg mindjárt sok ifjú pár szívét. Bent az épületben pedig, a középpontban lévő menyasszonyi ruhák mellett az ékszerektől a cukrászkészítményeken át a smink- és frizura bemutatókig számos hagyományos és újszerű esküvői ötletet leshettek el az érdeklődők. A látogatók ízelítőt kaphattak a japán házasságkötésekhez kapcsolódó szokásokból, szertartásokból is.

Az egyik helyi utazási iroda vezetője álom-nászutakat ajánlott a fiataloknak. Manapság egyre többen vannak, akik a mozgalmasabb utazásokat, például az Egyesült Államokbeli városnézéseket választják ilyenkor, pedig szerinte egy romantikus mediterrán tengerparti együttléttel még mindig nem érnek fel ezek az élmények.
A tortacsodák és esküvői ruhaköltemények között bolyongók a zene mellett időnként a helyi rádió, és számos rendezvény műsorvezetőjeként többek által jól ismert Kalapos István hangját hallhatták, amint a lakodalmak már-már elengedhetetlen kellékével, a vőfélyek által előadott népi rigmusokkal köszöntötte mosolyogva a vendégeket.
Mint mondta, korábban annyira megtetszett neki ez a szerep, hogy már igazi vőfélyként is kipróbálta magát barátai, ismerősei esküvőjén. Egy Kaposvárról érkezett fiatal pár hölgytagja az esküvői ruhákat csodálta hosszasan, időnként nagyokat sóhajtva egy-egy olyan darab láttán, amiben saját magát is el tudná képzelni a nagy napon.
Mint mondta: az eljegyzést már megtartották, de az egybekelés pontos dátumát még nem tűzték ki. Ami viszont már most biztos, az az, hogy életre szóló szép emléket szeretnének, egy hagyományos esküvő keretében, amelyet nagyban meghatároz majd az akkori anyagi helyzetük is. Az egész napos rendezvény sikerét látva valószínű, hogy jövőre is lesz esküvő kiállítás Keszthelyen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről