Archivum
131,5 milliós pályázati támogatás
A kerékpáros és ökoturizmus fejlesztését teszi lehetővé az a „balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése” című pályázat Hévízen és Zalakaroson is, amit a hévízi önkormányzat, a Hévízi Kistérség, a Zalakarosi Kistérség és a Jankó Bt. közösen adott be. A pályázat 131,5 millió forint támogatásban részesült.
A január végén nyertessé nyilvánított projekt keretében Hévízen kiépül egy kerékpáros központ, kitáblázzák a kerékpáros túraútvonalakat, amelyek mentén esőbeállókat is kialakítanak úgy, hogy az a nordic walking túrát választók útvonalát is érintse.
A bringabázist a gyógy-tótól alig kétszáz méterre a keszthely-hévízi, illetve a hévíz-alsópáhoki kerékpárút csatlakozásánál, az Ady utca és a lefolyócsatorna jobb oldalán vezető aszfaltozott út metszésénél, reumakórházi kezelésű parkerdő szélén található jelenleg vegyes használatú földszintes épületből alakítják ki.
A hévízi kistérség településein beszereznek és kihelyeznek összesen 52 kerékpáros orientációs táblát, létesítenek hét esőbeállót asztallal, paddal, szeméttárolóval, biciklitámaszszal; kiraknak hat nagy információs táblát, illetve üzembe helyeznek öt érintőképernyős információs terminált is. A költségek 85 százaléka pályázati forrásból érkezik.
Az ökoturisztikai modernizáció részeként Alsópá-hokon a Kátyán-hegyet, a Közép-hegyet és az Alsó-hegyet érintve majd 10 kilométer hosszú bakancsos túraútvonalat építenek ki. Alsópáhokon és Cserszegtomajon pihenőhelyeket hoznak létre, előbbi községben szabadtéri gyermekjátszóterek, Sármelléken kültéri gyermekjátszó helyek létesülnek.
Zalaköveskúton egy 3,8 kilométer hosszú túra utat alakítanak ki, melynek egyik végpontja egy új 14,5 méteres, vörösfenyőből és akácfából készülő kilátó lesz. Negyedszáz túraútvonal jelző tábla, 17 rönk ülőgarnitúra és ugyanennyi szeméttároló is kihelyezésre kerül. Hévíz a rá eső 1,7 millió forintos önrészt a költségvetés pályázati alapjának terhére biztosította.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10