Archivum
A kezdet sikeres volt
ZTE FC - Siófok 2-1 (2-0)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 50 néző. Jv.: Molnár. ZTE: Vlaszák - Simonfalvi, Kovács, Nánási, Hajdu - Sluka, Máté, Pál, Frizoni - Babati Szegleti. Cserék: Kalamár, Kocsárdi, Kocsis, Horváth L., Babos, Balogh.. Vezetőedző: Preisinger Sándor.
Gólszerzők: Babati, Szegleti, illetve Dajics.
A lendületesen kezdő ZTE Babati révén már a 4. percben a kapufát találta el. Ezt követően továbbra is a hazaiak irányítottak, s a félidő közepén előbb megszerezték a vezetést, majd a hajrában tovább növelték előnyüket. Szünet után nagyobb sebességre kapcsolt az NB I-es Balaton parti csapat, de az egerszegiek jól védekeztek, és ellenfelük csak a mérkőzés hajrájában szépített. A találkozó összképe alapján teljesen megérdemelten nyerte meg első edzőmérkőzését a ZTE.
* * *
A találkozó után több bejelentéssel szolgáltak a ZTE-nél. Babos Barnabás megnyerte a szakmai stáb tetszését, a Videoton-nevelésű csatárral három és fél éves szerződést köt a klub. Horváth László, aki ősszel viszonylag keveset szerepelt a csapatban, kérte szerződése felbontását, ügyében később dönt a ZTE vezetése. Próbajátékra érkezett a ZTE-hez Tajthy Tamás, az Újpest FC 21 éves sajátnevelésű középpályása. Megtudtuk, hogy Leon Panikvar szerződtetésével már nem foglalkoznak a ZTE-nél..
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10